Rövid takarmányalapanyag-piaci összefoglaló

Rövid takarmányalapanyag-piaci összefoglaló

BÚZA

MATIF (Euronext milling wheat) búza árának alakulása az elmúlt 10 évben

A búza európai tőzsdei árának alakulását értékelve jól látható, hogy 2013-2020 között az ár nagyjából a 150-220 euró/tonnás sávban mozgott.

Búza tőzsdei ár

Forrás: Euronext

 Az ár masszívan

  • a 200 eurós szintet 2020 végén törte át,
  • a 250 eurós szintet 2021. második felében,
  • majd a 300 eurós szintet 2022 tavaszán szakította át.

Azóta az ár megjárta a bőven 400 euró feletti régiókat is, melyről azóta a 2022-es aratás utáni időszakban történt emelkedést kivéve elkezdett csökkenni és a 300 eurós szint alá ment 2022 legvégén.

Búzamérleg

Forrás: Gabonaszövetség

A 2021. évi betakarítás előtt a piac rendkívül óvatos volt mind eladói, mind vevői oldalról. Túl voltunk a 2020-as szezonon, amely bőven 80 forint felett zárt folyamatos emelkedést követően, és emiatt az új termést az eladók vonakodtak eladni az akkori 65 forint körüli újtermésű árakon. Ez az árszint inkább csak nominálisan jelentett árcsökkenést a 80 forint után, a fizikai piacok csendesen reagálták le ezt a tőzsdei csökkenő folyamatot.

A magasra felkúszott árak aztán a következő 2021/2022-es szezonban tovább emelkedtek. Vaskos tőzsdei befektetői kötésállomány képződött. Ennek okozója leginkább a makroökonómiai történések között keresendők:

  • a Covid okozta lezárások miatti általános keresletcsökkenés után hirtelen globális keresletnövekedés,
  • a globális infláció elindulása,
  • az ipari termelés megingásai és megtorpanásai, és ennek következtében áruhiányok,
  • a nyersanyagok hiánya, az ellátási láncok megszakadása,
  • a logisztikai anomáliák és késések,
  • fuvareszközhiány mind a tengeri, mind a szárazföldi szállítmányozásban,
  • regionális energiahiányok (pl. kínai szénhiány)
  • és a fentiekkel kapcsolatos aggodalmak, valamint ennek következtében „árrally-k” a tőzsdéken és a fizikai piacokon egyaránt.
  1. végén belföldön 102-112 Ft közötti szinteken mozgott a búza ára minőségtől, határidőtől és régiótól függően. Az év végére elindult az árcsökkenés, elsősorban a francia búza elakadása miatt, de az orosz-ukrán konfliktus felerősödése hamar véget vetett az ár enyhülésének.

A magasabb szinteken a termelői eladói hajlandóság is megérkezett, 2022 elejére a piac likvidebbé vált a 2021-es év 4. negyedévi visszafogott viszonyaihoz képest.

Az árakra rendkívül szupportív hatással volt az a feltételezés, hogy belföldön arányaiban kevés volt az eladatlan búza, kevesebb, mint az össztermés 20%-ára taksálták a mennyiségét. Az exportkereslet folyamatosan erős volt az olasz, az osztrák és a fekete-tengeri irányokból, hiszen a hiányzó uniós és ukrán termést megfelelő áron tudta pótolni a hazai búzatermés.

2022 februárjában megkezdődött az orosz-ukrán háború, mely új, még magasabb szintekre küldte a búza árát. Hirtelen, néhány hét alatt az ótermés ára a 110 Ft-os szintről a 140-145 Ft-os szintre pattant, mindeközben a korábbi értékesítési kedv visszaesett a termelők részéről.

A 2021/2022-es termés jól alakult európai szinten és 138 millió tonna fölé kúszott az előző évi gyengébb terméshez képest. Az újtermés ára magasan rekedt, melyet erősen támogatott a háború ténye. A termelői eladási kedv mérsékelt maradt, a rendkívül aszályos és meleg 2022-es nyár miatt szenvedett minden a földeken, a kukorica, a cirok és a napraforgó is.

A búza magas árszintje november-december folyamán tört meg nagyobb részt a gabonafolyosó megnyitása, az általános kereslet-csökkenése, a nemzetközi készletek emelkedése és a hosszú távú befektetői gondolkodás megszűnése miatt. 2023. január végén nominálisan 110 Ft, február elejére 100 Ft alá ment az elméleti exportból termelői telephelyre visszaszámolt ár. A forintos árat csökkentette az erősödő forint és a MATIF-árcsökkenés, illetve az exportárak csökkenése is. Ezeken a szinteken termelői eladói hajlandóság szinte nincsen. Nincs piaci ár sem, csak egyedi üzletkötések történnek egyedi árakon.

Várakozások a 2023 első felére

Várakozás 2023

Kedvező tavaszi időjárás, jó termésátlag-várakozások, likvid nemzetközi gabonapiac (orosz/ukrán export), erősödő forintárfolyam, recesszió.

Várakozás 2023

Kedvezőtlen tavaszi időjárás – aszály, nemzetközi gabonapiaci elakadások – az orosz/ukrán export szünetelése, gyengülő forintárfolyam, élénkülő nemzetközi gazdaság.

KUKORICA

A kukorica európai tőzsdei árának alakulását értékelve jól látható, hogy 2014-től 2020 év végéig az ár nagyjából a 150-200 euró/tonnás sávban mozgott.

Kukorica tőzsdei ár

Forrás: Euronext

Az ár masszívan

  • a 200 eurós szintet 2021 elején törte át,
  • a 250, majd a 300 eurós szintet pedig 2022 tavaszán.

Azóta az ár megjárta a bőven a 350 euró feletti régiókat is, melyről 2022 végén elkezdett csökkenni és a 300 eurós szint alá ment 2022 legvégén.

Kukoricamérleg

Forrás: Gabonaszövetség

A 2020-as ótermésű készletek már 2021 tavaszán megfogyatkoztak mind belföldön, mind az egész EU-ban, sőt az USA-ban is hasonló folyamat zajlott le. Ez a tény felhajtotta a kukorica árát és áruhiánnyal kombinálva ment a piac a 2021-es új termés felé. A vevők alig tudták teljesíteni a szállítási kötelezettségeiket az egyébként is késve induló aratás miatt, és ezáltal az új termésre rendkívüli kereslet generálódott. Ez a folyamat az év végére egyensúlyba került, viszont a termelők elkezdtek hezitálni az eladást tekintve, látva a mezőgazdasági inputanyagok rohamos árnövekedését. Rendkívül megdrágult a műtrágya, a növényvédőszer, a vetőmag, az üzemanyag, az energia, a logisztika, a banki finanszírozás. Az etanol mellett a cukor, az izocukor, a keményítő ára is emelkedett, tovább fűtve ezzel az egyébként is drága alapanyagpiacokat és erőteljes keresletet generálva a kukorica iránt.

A kukorica ára a 92-96 forintos sávban mozgott 2022 elején. Ezen az árszinten a termelői eladói hajlandóság alacsony volt, a termelők biztosabbnak érezték tartalékolni a terményt, mint befektetői eszközre tekintettek rá. Érthető módon, hiszen már akkoriban a 8%-ot is elérő infláció nem indokolta a termény sürgős eladását. Ez az eladói magatartás is hozzájárult ahhoz, hogy a hazai kukorica ára szokatlanul magassá vált az exportpiaci árhoz képest is. Ritka jelenség, hogy a magyar termény drágább, mint más környékbeli országokban. Elérte a belföldi ár a MATIF ár + 30 eurós szinteket is.

„Átlagos években” a magyar kukorica ára a MATIF árszint alatt volt akár 20-30 euróval tonnánként az exportpiacok tőzsdei árhoz igazodó piaci ára miatt, de a 2021/2022-es szezon kivételnek látszott.
A 2022-es rendkívül aszályos tavaszt egy extrém meleg és száraz nyár követte. Ennek következtében a várható kukorica-termésátlagot szinte hétről hétre alacsonyabbra becsülték. Végül 2,4 millió tonna termett a jó években megszokott 8 millió tonna helyett.
Minőségét tekintve viszonylag sok belföldön termett tétel magas vagy emelkedett Aflatoxin-szintet tartalmaz. Az időközben felfutó import kukorica minőségi paramétereit tekintve előfordul magas DON-toxin tartalom (1500 ppb feletti), magas nedvességtartalom (14,5% feletti) és magas törtszemarány.

2022 végétől erőteljes árcsökkenés indult el párhuzamosan a MATIF árral, melyet a közben erősödő forint tovább hűtött. A 140 forintos feletti szintekről decembertől január végéig 110 forintos szint alá ment nominálisan a kukorica belföldi telephelyi ára. Februárra 100 forint alá csúszott az export árból visszaszámolt ár termelői telephelyen.

Hiába a jelentős árcsökkenés, egyelőre nincs sem belföldi, sem export jelentős kereslet. Az etanol- és takarmányipar betakarítás környékén néhány hónapos biztonsági tartalékot vásárolt a bizonytalan jövőkép és az alacsony termés miatt szeptember-október tájékán, melyet a nagyon magas finanszírozási logisztikai költség is súlyt. Mindeközben az általános termelés-visszaesés következtében, amely szinte minden érintett iparágban bekövetkezett, a megvásárolt készletek a tervezett időszakon túlmutatva, 2023 tavaszáig, esetenként nyárig elegendőnek látszanak iparágtól függően.

Távolabb tekintve, tavasztól ismét átveszi az időjárás a főszerepet az árak alakulásában. Figyelemreméltó az a várakozás is, hogy 2023-ban alacsonyabb hazai kukorica-vetésterülettel kell számolni. Emellett természetesen a globális folyamatok (leginkább a recessziós várakozások), az energiaárak (üzemanyag, etanol) lesznek a befektetők fókuszpontjában a 2023 első felében.

ÁRPA

Árpamérleg

Forrás: Gabonaszövetség

Az EU-ban 2021-ben 54 millió tonna árpa termett, alig 1 millió tonnával kevesebb a korábbi évhez képest. Magyarországon is kedvezően alakult a termés 2021-ben, azonban az árpa ára ekkor már nem tükrözte a fundamentálisan  kialakult likvid helyzetet.

Mivel első gabonanövényként érkezik, a további rendkívüli áremelkedés még csak részben érintette a piacát. Az első árpatételeket 2021 júniusában még 55-60 forinton lehetett korlátozott mértékben lekötni, ami már szignifikánsan magasabb volt, mint a korábbi években, amikor 40 Ft körül mozgott a betakarításkori ár.

Ezt az árszintet azonban hamar meghaladta a piaci ár és 2022 januárjában már 92-95 forintos szinten mozgott. Belföldön alig volt már fogható tétel, nagyrészt gazdára talált a 2022 elejére. Az árpa export ebben a szezonban is erős volt a Fekete-tenger irányába és onnan a közel-keleti országok felé.

A 2022-es össztermés alacsonyabb volt, mint az előző évben. A jelentősen megemelkedett árak meghaladták az aratás előtt a 130 forint körüli szinteket, mivel erős volt a kereslet belföldön (takarmányipar, etanolipar), illetve jelentős exportkeresletre is számítottak a hazai piac szereplői. Az árak azonban az aratás vége körül 120 forint alá szelídültek, majd stagnálás után a 110-120 forintos sávba süllyedtek.

A csökkenés oka elsősorban a jó termés, a belföldi magas árak hatására kialakuló exportkereslet hiánya, illetve a később bekövetkező belföldi kereslet fokozatos megszűnése.
A 2022-es év végén bekövetkező általános gabonaár-csökkenés 100 forint alá vitte az árpa termelői telephelyi árát.
A 2022/2023-as szezonra a kilátások egyelőre jók az elegendő téli csapadék és a jelentős vetésterület miatt.

FEHÉRJÉK

A 2020/2021-es szezon válság jellegű tünetei után joggal várta a piac, hogy a 2021/2022-es szezonra végre rendeződnek a sorok, vagyis kiegyenlítődik a kereslet-kínálat, lesz elegendő olajosmag, a feldolgozóipari „crush” marginok megfelelően alakulnak, és egyáltalán bármilyen árszinten, de végre nyugvópontra jut, így fellélegzhet a takarmányipar is a fehérjeárak tekintetében.

Várta a piac a 2021-es repcemag, majd a napraforgó betakarítását, de hatalmas csalódás lett a vége, amely a mai napig is kitart, és zavaros jövőt vetít előre.

Ezen a grafikonban saját források alapján látható az extrahált darák piaci árának alakulása.

Extrahált dara piaci ár

Forrás: saját adatok

 

Repcemagtermés

Sok minden sújtja a káposztarepce termesztését. Kiváltképp számos növénybetegség, kártevő, időjárási anomáliák, mindeközben a növényvédőszerek korlátozása is, amely elkedvetleníti a termelőket. Másik oldalon viszont ez a biodízel egyik legfontosabb olajfajtája, amelyre az igény napjainkban is magas, sőt a pandémia okozta lezárások utáni újraindulás extra keresletet is generált.

A 2021-es termés az EU-27-ben ugyan magasabb lett, mint a 2020-as évi, meghaladta a 17 millió tonnát, de ez már messze elmarad a korábbi évek 20 millió tonna feletti terméseitől.
A 2022/2023-as szezon viszont egyelőre jónak ígérkezik Európában és Kanadában is.

MATIF (Euronext Rapeseed) repcemagár alakulása az elmúlt 10 évben

Repce tőzsdei ár

Forrás: Euronext

2021-ben az olajgyártás mellékterméke, a repcedara ára 90 Ft körüli szintről indult a szezont megelőzően, majd folyamatosan emelkedett tovább a szezon során, köszönhetően a szűkös repcemagellátásnak és a magas keresletnek. A 2022/2023-as szezonban megmaradt a magas árszint, melyet a közben rendkívül magas, 300 Ft fölé felkúszott repcemagár is indokolt.

A repcedara ára a 2022/2023–as szezonban felment a 175 Ft-os szint fölé, jelenleg a 140-150 Ft közötti árszint körül stagnál. A 3-5 évvel ezelőtti 65-75 forintos szintekhez képest ez rendkívülinek tekinthető.

Erről a szintről elmozdulást a GMO-s szójadara érdemi árcsökkenése, illetve a jó repce- és napraforgómag-termés tudna generálni. A repcemagtermés napjainkban jónak ígérkezik, azonban a szójadara ára 8 éves csúcson van a tőzsdén.

Napraforgó-termésA napraforgómag ára követte a többi olajosmag árának tendenciáját, már a 2021-es betakarítás előtt is meghaladta az ótermés árát, aratás után a 160 Ft körüli szinteket elhagyva 2022-ben elérte a 300 Ft-os szintet is. A 2023-as évi új termés ára jelenleg 150 Ft körül alakul egy jelentős korrekció után.

Az extrahált napraforgódara ára is megjárta a 150 Ft körüli szinteket is, mely jelenleg 130 Ft körüli szintre korrigált. Várhatóan az árát a 2023. év első felében a GMO-s szójadara árának alakulása fogja meghatározni, amely jelenleg 8 éves csúcsokon tartózkodik.

Szójabab-termés

A világ szójabab termésének alakulásában a dél-amerikai helyzet kulcsfontosságú. A táblázatban látható, hogy a brazil termés kiugróan magasnak ígérkezik a 2022/2023-as szezonban. Az aratás elindult Brazíliában. Az argentin termés jelenleg 33 millió tonnára becsült a korábbi 50 millió tonna feletti várakozásokhoz képest jelentősen lefelé korrigált a folyamatos aszály miatt. A tőzsdei befektetők ezt a tényt figyelve jelentős vásárlásokba kezdtek 2022 végén, amely mintegy 8 éves rekord szintre küldte a szójadara árát a Chicagói Árutőzsdén.

Hiába a brazil masszív termésvárakozás, a recesszió sújtotta növényiolaj-piacból kimenekült befektetők a rossz fundamentális hírek miatt átették befektetéseiket a szójadarába.

Másik fundamentális hír, a kínai szójaimport várható emelkedése. A hosszú ideig tartó koronavírus-járvány okozta lezárások után újra intenzívvé váló kínai importtól való félelem a befektetőket szintén a szójadara-vásárlások felé terelték.

A felhasználók még reménykedhetnek abban, hogy a kínai import nem erősödik fel, illetve a brazil termés megfelelően képes lesz kompenzálni az argentin terméskiesést. Ebben az esetben viszont jelentős árcsökkenés valószínűsíthető.

A hazai GMO-s szójadara árát azonban nem kizárólag a Chicagói Árutőzsde mozgó ára befolyásolja. Az ún. dél-amerikai prémiumok alakulása is az árképzés része, amely magában foglalja többek között a tengeri fuvarköltséget, a szárazföldi fuvarköltséget, egyéb logisztikai költségeket, kereskedői árréseket. A prémiumok most csökkenő tendenciát mutatnak, mivel az elkezdődött brazil aratás jelentős nyomást jelent a helyi logisztika számára. Emellett az idei évben Kína még nem nyitotta meg piacait a brazil szója számára. Jelentős kérdés a kínai kereslet alakulása rövid és középtávon.

GMO-s extrahált szójadara árának alakulása az elmúlt 1 évben

Szójadara tőzsdei ár

A DDGS ára követte az extrahált darák árának tendenciáit. A 3-4 évvel ezelőtti 60 forintos szintekről fokozatosan meghaladták a 150 Ft-ot. Árának kialakításában az alternatív fehérjeforrások, az extrahált darák árának alakulása mellett részt vesz a mindenkori kukoricaár, az energiaárak, az etanol mint főtermék ára is és természetesen a forint árfolyama, valamint az exportpiaci lehetőségek. Mindegyik tényező ára emelkedett az elmúlt 2 évben, és a 2023-as év 2-3. negyedévében is valószínűleg marad a magas árszint.

Jelenleg a DDGS felhasználását bizonyos mértékben korlátozza annak emelkedett toxintartalma. Emellett a kibocsátás Európa-szerte csökkent az elmúlt néhány hónapban a főtermék alacsony ára és a magas alapanyag-, illetve energiaárak következtében. A főtermék etanol piaca nyomás alá került az Európába beáramló kb. 20%-kal olcsóbb brazil, indiai, pakisztáni alkohol miatt. Emellett az izocukor és a keményítő iránti kereslet is csökkent, így a CGF és búza DDGS melléktermékek ellátása is csökkent, ára pedig emelkedett.

Enyhülést a kedvező időjárás, így a jó repcemag és búzatermés, a szójadara árának csökkenése, az etanol és a keményítő iránti kereslet növekedése, így a melléktermék-ellátás növekedése, illetve a tovább erősödő forintárfolyam hozhat.

ZSÍROK ÉS OLAJOK

A zsírok és olajok piacait, ha lehet mondani, még a gabonaféléknél és a fehérjéknél is több oldalról gyötörték a legkülönbözőbb negatív hatások, amelyek mind egyirányba, az emelkedés és zűrzavar irányába mutattak az elmúlt 2 évben.

A korábbi években „megszokott” 200-250 forintos szintekről a különböző olajok ára elérte 2022 során a 600-640 forint feletti árszintet is. Jelenleg 560 Ft körül alakul és további csökkenés várható a 2. negyedévre, 430 forintos szint alá. Mindezek részbeni alapja a Brent nyersolaj ára. 2020 februárjában 25 USD alá zuhant a járvány miatti keresletcsökkenés hatására a 2019. novemberi 67 USD körüli szintről. Ebből a rendkívüli sokkból aztán 2020 és 2021 során fokozatosan, de szinte töretlenül épült fel 100 dollár fölé a piac.

Mindeközben számtalan jelentős makroökonómiai esemény történt, gondolhatunk itt az első Covid-hullám utáni fogyasztóiigény-növekedésre, amelyet nem tudott lekövetni ellátás oldalról az ipari és az energiatermelés, vagy az éppen a napjainkban zajló energetikai ellátási turbulenciákra, pl. az orosz-ukrán háború, a németországi atomerőművek bezárása, a kínai szénhiány okozta ipari termeléscsökkenés, de említhetők a kínai ipari termelés környezetvédelmi szigorításai.

Mindezt lekövették a növényi olaj ipari termékek piacai is.

2021-ben 206 millió tonna növényi olajat termeltek, ebből 72 millió tonna pálmaolaj volt, melyből 43 millió tonnát Indonézia állított elő. Világosan látszik tehát, hogy jelentős részt a Kuala Lumpur-i tőzsdei jegyzésen alapul a világ növényi olaj árának alakulása. Az elmúlt időszakban, 2022 nyarától a pálmaolaj tőzsdei jegyzése folyamatosan csökkent, magával húzva a szójaolaj, a repceolaj és a napraforgóolaj árát is. A rendkívüli csökkenés oka a kereslet mérséklődése a recessziós várakozásoknak megfelelően.

Növényi olaj tőzsdei ár

A takarmányipar felhasználja az állati fehérjefeldolgozók által gyártott zsírokat is. Ennek piaca részben a növényi olajok árától és a nyersanyag, vagyis a vágóhídi melléktermékek ellátásától és árától függ. A vágóhídimelléktermék-ellátás 2021 során Európa-szerte jelentősen visszaesett, köszönhetően a kínai sertésállomány rohamos növekedésének és ezáltal az európai hústermelés csökkenésének. Mindemellett a baromfiinfluenza időnkénti fellángolása Európa-szerte a vágóhídi termelés visszaesésével járt. A fentiek miatt a zsírgyártás megszokott mennyisége is visszaesett, a fehérjefeldolgozók elkezdtek árat emelni. Ezt az áremelést ellátási oldalról támogatta a növényi olajok árának emelkedése és ellátásának csökkenése is. A vegyes takarmányzsír ára a 160 forintos szintekről erőteljes emelkedésbe kezdett.

A kilónkénti 580 forintos csúcsárszintről párhuzamosan a növényi olaj árával és a kereslet csökkenésével a zsírárak is elkezdtek csökkenni a mai 390 forintos szintek környékére.

AMINOSAVAK

DL-Metionin

Metionin tőzsdei ár

Forrás: Feedinfo

A 2021 4. negyedéves európai árak több mint 50%-kal voltak magasabbak az 1 évvel korábbihoz képest. A spot árak elérték a 3-3,2 EUR/kg szinteket is. Az áremelkedés hátterében a szűkös ellátás állt, mely a Kínában, környezetvédelmi okokból történt energiakorlátozásokból, illetve a tengeri konténerszállítások elérhetőségének korlátozódásából és extrém drágulásából fakad.

Az áremelkedés másik okozója az energiahordozók, leginkább a kőolaj árának emelkedése, illetve az általános szentiment az inflációs döntésekkel kapcsolatban. A 2022-es év második felétől határozott csökkenés kezdődött párhuzamosan a recessziós várakozásokkal, amely jelenleg is tart, 2,2 EUR/kg-os szintek mellett.

Lizin HCl

Lizin tőzsdei ár

Forrás: Feedinfo

 A lizin spot ára 245%-kal volt magasabb 2021. decemberben az 1 évvel korábbihoz képest, és 145%-kal magasabb a 3. negyedévhez képest. Decemberben elérte minden idők legmagasabb szintjét, 5,5 EUR/kg feletti árakat is regisztráltak. Innen indulva rendkívül gyors árzuhanással a jelenlegi 1,7 eurós szintig jutott az ár.

Az áremelkedéseket leginkább a kínai energiakorlátozások, a tengeri szállítási akadályok, vagyis a konténerhiányok okozták. Mindemellett a kukorica árának emelkedése és az általános energiaár-növekedés is hatott az áremelkedésre. A magas árak arra ösztönözték az állattartókat, hogy kihagyják vagy mérsékeljék a lizint a takarmányreceptúrákban és több szójadarát etessenek. A kereslet erős csökkenése, a logisztikai problémák megoldódása a spot árakban is csökkenést okoztak.

VITAMINOK

A vitaminok piacáról általánosan elmondható, hogy a világ össztermelésének kb. 80-85%-a Kínában történik. Ez a tény meghatározza az európai premix-gyártás piaci helyzetét és kitettségét. A fő befolyásoló tényezők a kínai nyersanyagárak, a tengerifuvar-árak és a kínai piaci korlátozó vagy éppen élénkítő intézkedések. Mindemellett természetesen a dollár/euró árfolyam keresztalakulása is nagy fontossággal bír.

Kína az elmúlt években több alkalommal hozott környezetvédelmi korlátozó intézkedéseket. A legutóbbi éppen 2021 végét érintette, amikor is a kormány a szénerőművek és ipari létesítmények termelését korlátozta – nem titkolva – az olimpiai játékok miatt, illetve bizonyos üzemeket környezetvédelmi beruházásokra kényszerített. Hasonlóan, mint 2017-2018 tájékán, amikor a világpiac elszenvedte az eddigi legextrémebb áremelkedést ebben a szegmensben.

A fenti intézkedések hatására általános vitaminár-emelkedés történt 2021 során. Ezt tetézte a korábban említett tengeri fuvardíj drágulása. Az európai raktárkészletek megcsappantak a szűkös ellátás és a szállítások lelassulása miatt magas prémiumok rakódtak az európai árakra.
2022 elejétől azonban határozott árcsökkenés indult el bizonyos vitaminok esetén a kereslet és az energiaárak, valamint a szállítási nehézségek csökkenése hatására.

Kiemelten néhány vitamin grafikonja:

Vitaminok tőzsdei ár

Forrás: Feedinfo

Monokálcium-foszfát (MCP)

Az MCP árát elsősorban a foszforsav ellátása és a világpiaci ára, illetve az energiaárak határozzák meg. Az alapanyag a guanólelőhelyekkel rendelkező országokból érkezik, térségünkben leginkább Marokkóból és Oroszországból. Ezt az anyagot dolgozzák fel foszforsavvá, majd monokálcium-foszfáttá. A termék érzékeny a fuvarárak változására is. A késztermék fuvarozása nagy távolságokra nem megtérülő. A hazai beszerzés elsősorban három fő irányból valósul meg: orosz, szerb, litván. Az egyéb források (pl. Kína) normál árszintek mellett sokkal drágábbak. A szerb gyártó a foszforsavat a Marokkóban bányászott alapanyagból kapja francia vagy spanyol feldolgozás után. Szerbiában készül el a késztermék, melyet főként vízi úton szállítanak Magyarországra. Bármilyen kisebb zavar az ellátási láncban azonnali áremelkedést okoz. A gyártás energiaigényes folyamat és a jelentősen dráguló műtrágyaárakkal párhuzamosan mozgott az ára. Az MCP ára a korábbi 5-600 euró tonnánkénti árszintről felpattant az 1100 euró feletti szintekre 2021 4. negyedévében. Az ár aztán fokozatosan visszament 2022 év során a jelenlegi 780 eurós szintekre.

Továbbra is a fő áralakító tényező a forintárfolyam, az energiaárak, a foszforsav ára, illetve az ellátási lánc egyensúlya.

DEVIZAÁRFOLYAMOK

A forint árfolyamának alakulása jelentős mértékben befolyásolja az egyes nyersanyagok belföldi árának alakulását. Jellemzően a forint/euró árfolyama a legmeghatározóbb Magyarországon az EU felé irányuló export és az EU felől érkező erős importkitettség miatt.

Fontos megjegyezni azonban, hogy nemcsak az importból behozott termékek ára változik az árfolyammal, hanem a tisztán forinttal történő belföldi kereskedelmen átmenő termékek ára is változhat az árfolyamtól függően. Erre kitűnő példa a gabonafélék ára, hiszen gyakran a belföldi forintos árképzés alapja a FOB-os exportár (kikötő, vasúti berakó), amelyet euróban állapítanak meg a piaci szereplők, kitéve ezzel az árfolyam alakulásának a forintos árat. Az euróárfolyam alakulása meglehetősen kiszámíthatatlan volt az elmúlt években. Napjainkban a történelmi legmagasabb szintekről erősödésbe kezdett a forint.

Forint árfolyam

Forrás: Portfolio

Nagyon ritkán beszélünk a mindennapi kereskedelem során az euró/amerikai dollár viszonyáról, pedig a végső nyersanyagárak kialakításában fontos szerepe van. Többféle termék vagy termékcsoport ára függ az euró/amerikai dollár keresztárfolyamától, pl. a szójadara, a növényi olajok, a napraforgómag ára.

A grafikonon látható, hogy a dollár árfolyama 2022 augusztusa körül áttörte a paritást (1 EUR=1 USD). Az euró fokozatos gyengülése a dollárhoz képest a háttérben fokozatos nyersanyagár-emelkedést okozott.

Az euró gyengülését az iránta támasztott kereslet csökkenése okozta, mivel a befektetők az euróövezetet a járvány okozta lezárások és az azutáni visszaesés, később a háborús hatások miatt kockázatosabbnak értékelték. Vele szemben az amerikai dollár iránti, mint menekülő deviza felé irányuló kereslet emelkedett, amely a dollár erősödését okozta. A tendencia megfordult 2022 év végén és az 1,08-as szintre erősödött vissza az euró.

Euro árfolyam

Forrás: Portfolio

A finanszírozásról röviden

Az elmúlt időszakban jelentősen emelkedtek a finanszírozási költségek. A nyersanyagpiacokon a gyakran említett carry költség gabonák esetén a korábbi 380-500 HUF/tonna/hó szintekről felment az 1.500-2.000 HUF/tonna/hó magasságokba. Ennek hátterében a BUBOR (Budapesti Bankközi Forint Hitelkamatláb, a kereskedelmi bankok kihelyezési rátájának átlaga) drasztikus emelkedése, és a tárolási költségek emelkedése áll. Jól látható a grafikonon is, hogy egy távoli időszakra lekötött áru árában a finanszírozás komoly mértékben emelkedett.

BUBOR

 

Mende Zsolt
beszerzési csoportvezető
Bóly Zrt. 

 

Hasonló bejegyzések